Macskatartás gyerekkel: hogyan segíthetnek a gyerekek a macska gondozásában?

Ahogy az Ajándék macska című cikkünkben már felvetettük, a gyerekek is részt tudnak venni a cica gondozásában, ami nem csak a cica, de a gyerekek előnyére is válik. Nézzük hát meg részletesebben, hogyan is zajlik a macskatartás gyerekkel, miben tud segíteni gyermeked a cica körüli feladatokban!?

Ha eddig csak arra gondoltál, a cica remek játszótárs a gyermekednek, akkor itt az ideje, hogy ezt az elképzelést kicsit „finomhangoljuk”! Ugyanis az állatok iránti felelősségvállalás egy igen hatékony eszköz a szülők kezében, nevelési és tanulási szempontból egyaránt.

Egy állat – jelen esetben egy macska – iránti felelősség, a róla való gondoskodás megtanulása nem csak most, de a jövőben is hasznos tudás és képesség lesz a gyermek számára. Ennek köszönhetően megtanul gondoskodni, türelemmel közeledni, óvni a szeretett állatot, és ezen tapasztalatok a későbbi emberi kapcsolatai terén is fontos szerephez jutnak majd.

Így elmondhatjuk, hogy a gyerekek bevonása a macskatartással járó feladatokba nem csak a napi tennivalók közepette hasznosak, de hosszú távon gyermekünk is rengeteget fog profitálni belőle.

Hogyan segíthetnek a gyerekek a macskatartási feladatokban?

Ebben a kérdéskörben először azt kell figyelembe vennünk, hogy a gyermekünk mennyi idős. Egy négy-öt évesnél fiatalabb gyermeket nem szabad még felügyelet nélkül hagyni egy állattal sem, így olyan feladatokban tud részt venni, amihez a szülő aktív segítsége is szükséges.

Miben segíthet egy öt éves körüli gyermek?

Etetés és itatás

A cica etetésében és itatásában még egy 4-5 év körüli gyermek is tud segíteni; tud tápot szórni a tálba, vagy friss vizet önteni.

Ezeknél a feladatoknál már elkezdhetjük gyermekünknek megtanítani, hogy amíg a cica eszik, nem zavarhatja, ezzel együtt azt is elmagyarázhatjuk, milyen sűrűn kell egy cicát etetni, miért fontos számára a friss víz, vagy milyen táplálékra van szüksége.

Számos hasznos tudnivalóval ismertethetjük meg gyermekünket, míg ő aktív szerepet tölt be a macska ellátásában.

Fekhely készítés

A cicák köztudottan szeretnek lustálkodni így érdemes számára kényelmes fekhelyet készíteni. Ebben pedig egy kisgyermek is sokat tud segíteni.

Nem kell nagy dolgokra gondolni, pár takaró vagy párna elhelyezése a gyerekek számára komoly feladat, melynek megtervezését és kivitelezését is nagyon élvezik. Ennek az egyszerűnek tűnő feladattal pedig a kicsik is megtanulják, hogy az állatok számára is fontos a pihenés.

Játék

Gyermekünk akár a cica játszótársa is lehet – persze felügyelettel.

Biztosak vagyunk benne, hogy egy kis labdagurításba, vagy más egyszerű játékba örömmel veti bele magát macska és gyerek egyaránt.

A közös játék pedig arra is lehetőséget ad, hogy megtanítsuk, hogyan kell egy cicával játszani, hogyan lesz a közös játék jó szórakozás mindkét félnek.

Gondozási feladatok idősebb gyerekeknek

Az 5 és 10 év közötti gyerekek már aktívabb résztvevői lehetnek a macska körüli feladatokban, attól függetlenül is, hogy egy tízévesre még nem lehet teljes mértékben rábízni egy állatot.

Attól függően, hogy a gyermekünknek mennyi affinitása van a téma iránt, az eddig felsorolt feladatokban továbbra is aktívan részt tudnak venni, egyre nagyobb önállósággal.

Ahogy nő a gyermekünk egyre inkább vonjuk be olyan teendők elvégzésébe is, mint a macska ápolása, tabletták beadása, élősködők elleni védelem. Természetesen nem a gyereknek kell beadni a tablettát a macskának, de fontos, hogy jelen legyen, megértse miért van erre szükség, valamint hogyan történik.

Nagyobb gyerekeket érdemes már az állatorvosi látogatásokra is magunkkal vinnünk, hogy azt is megtanulja, miképp kezel egy állatorvos, miért van szükség védőoltásokra, illetve, hogy ha tüneteket tapasztal a macskán, akkor azokra mit mond az orvos. Tapasztalatunk szerint a gyerekek az állatorvos által mondott információkra jobban is odafigyelnek, hiszen egy orvosi látogatásnak mindig súlya van.

Milyen feladatokat bízzunk egy 10 évesnél idősebb gyermekre?

Gyakorlatilag azokon kívül, ami harapással vagy más sérüléssel járhat, szinte bármit.

Ebben a korban a gyerekre bízhatjuk a macska rendszeres etetését, itatását, a táljainak elmosását, a táplálkozási környezet rendben tartását.

Bátran ismertessük meg gyermekünket a porszívóval és a szöszleszedő hengerrel egyaránt, hiszen már elég nagy, hogy segítséget nyújtson a macskaszőr elleni harcban is. Persze nem kell tőle elvárni, hogy az egész lakást tartsa rendben, de a saját szobáját nyugodtan megszabadíthatja a szőrpamacsoktól.

Persze a tizenéves gyermek még mindig gyermek, így bizonyára továbbra is örömét leli majd a cicával való játékban, de már arra is felkészült, hogy nyugodtan dédelgesse a szeretetre éhes, doromboló kedvencet.

Az élet viszont nem csak játék és mese, ha pedig benti macskánk van, akkor vele együtt jár a macskaalom is, amit tisztítani kell. 10 év körül a gyerekek már alkalmasak arra, hogy ebben a feladatban is részt vegyenek, így bátran vonjuk be őket. Persze, legyünk tisztában gyermekünk kompetenciáival és tűréshatáraival; nem biztos, hogy bizonyos végtermékeket szívesen kikanalaznak, de alighanem az egyszerűbb alom-gombócokkal elbírnak. Az alomtálca tisztítását és fertőtlenítését még ne bízzuk rá gyermekünkre, mivel ahhoz többnyire vegyszert kell használni.

Nem mindent, de mindenben is!

A legjobban így tudnánk megfogalmazni, hogy egy nagyobbacska 10 év feletti gyerek mi mindenben tud segíteni. Nem kell minden macskatartással kapcsolatos feladatot elvégeznie, de már mindenben tud segíteni, és jó is, ha mindenben részt vesz és megismer.

Ahogy a fentiekből is láthatod, életkortól függetlenül számos olyan feladat van, amibe bevonhatod gyermekedet is. Ezzel pedig nem csak a saját életed könnyíted meg, hogy egyre több feladatot adhatsz ki a kezedből. Hosszú távon gyermeked is profitálni fog, hiszen megismeri a felelős állattartást, a türelmet és gondoskodást, ezeknek pedig a család és a macska is egyaránt örülni fog!

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás